Kövess minket Facebookon.
Semmi sem visszataszítóbb számomra, mint az olyan ember, aki a saját fejébe zárva él és a fenekéből kihúzni azt képtelen. De nem az a bajom vele, hogy így létezik bele a nagyvilágba, hanem az, hogy nem akarja hagyni másoknak sem, hogy másképp/jobban élhessenek.
olvass továbbHa egymáshoz nem, legalább magunkhoz lehetnénk azok. S, ha magunkhoz azok lennénk, másokat sem vernénk át - legalábbis az én logikám szerint, így kellene, hogy legyen. Sokat gondolkodom ezen mostanában, hiszen jószerével az őszinteségre építettem az egész életemet
olvass továbbHa valaki arról beszél, hogy önismeretbe jár/önismereti könyveket olvas, dolgozik önmagával, sokan abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy ez az ember semmi mást nem csinál, csak ücsörög és könyékig dagonyázik a sérelmeiben. Pedig dehogyis.
olvass továbbBicskanyitogató egy cím nem mondom, de mivel ma már kb. hetedjére jött velem szembe a drága, gondoltam, megragadom az alkalmat és kifejtem én is a véleményemet a témával kapcsolatban. Hogy minek? - Mert megtehetem. És milyen jogcímen? Csak. - üdv. a szerk.
olvass tovább"Felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább" - írja Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvében, amiben végigvezet minket, olvasókat egy olyan transzgenerációs önismereti úton, melynek segítségével esélyt kaphatunk arra, hogy saját életünkben is észrevegyük és helyére rakjuk a megörökölt viszonyulásainkat és viselkedési mintáinkat.
olvass továbbRengetegszer jött szembe velem mostanában egy örök érvényű igazságnak szánt bölcsesség, mely szerint - és most nem pontosan idézek: aki rendben van önmagával, az másokat sem bánt. Elgondolkodtam kicsit a dolgon (jó szokásomhoz híven), hogy, ha mindez valóban így van, ahogy fentebb írva vagyon, akkor hogyan lehetséges az, hogy kismilliónyian vagyunk, akik napi szinten szorongunk, fájdalmas emlékeket cipelünk, dühösek vagyunk és soha az életben nem voltunk kibékülve önmagukkal, de mindennek ellenére mi mégsem a külvilágon próbáljuk megtorolni a sértettségeinket?
olvass továbbIdegeskedünk, szorongunk, bánkódunk olyan dolgokon és dolgokért, amiknek az égvilágon semmi jelentőségük ahhoz az aprócska tényhez képest, hogy az időnk véges.
olvass továbbElőször is azért, mert egyszerűen nem tudnak. Mert túl fájdalmas. Másodszor pedig azért, mert félnek. És teljes joggal.
olvass továbbHiszünk-e abban, hogy a kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk? És, ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk?
olvass továbbAmennyiben becsülöm önmagam, jól is bánok magammal, aligha fogom megengedni, hogy te rosszul bánj velem, és nem fogok félni attól, hogy ha magamat szükség szerint meg kell védenem. A helyes önbecsülés segít, hogy ne bántalmazzanak, de abban is, hogy ne váljunk bántalmazóvá - írja Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig című könyvében, mely mindenkinek ajánlott olvasásra, aki hadilábon áll a magába vetett hitével és/vagy olyanokat is elhitt önmagáról, aminek a fele sem volt igaz. A legtöbben egyébként ebbe a csoportba tartozunk. Sebeket hordozunk, szorongunk és a boldogságról álmodozunk.
olvass továbbMinden anya szereti a gyermekét, minden anya a legjobbat akarja szíve legdrágább kincsének. Legalábbis elviekben így mennek a dolgok. Aztán a kevésbé szerencséseket egyszer csak arcul csapja a valóság. Merthogy nem minden szülő alkalmas a szerepére és saját sebzettségük okán, bizony rengeteg fájdalmat tudnak okozni az állítólagosan imádott csemetéiknek.
olvass továbbRáadásul a kutatási eredmények alapján tíz ember közül hét elégedetlen akkor is, ha a dolgai úgy alakultak, ahogy azt előzetesen szerette volna. Hogyan lehetséges ez? A képlet egyszerű: a legtöbb embernél a szabadon meghozott, jó döntése nyomán is viszonylag hamar megnő a veszteségtudat. Mert hiába veszi feleségül Dezső a számára tökéletes nőt, hát mégiscsak le kell mondania cserébe a másik három és fél milliárdnyi nőről - az meg azért, lássuk be, mégsem csekélység.
olvass továbbMint valami velem született kórság, úgy kísérte végig egész eddigi életemet a szégyenlősség bélyege. Hallgathattam a : jajj, ez a kislány milyen szégyenlős, a nem mer szólni kettőt sem, mert túl félénk! sopánkodásokat. Vagy a későbbiek során az: olyan beképzelt , hogy nem akar hozzánk szólni! ostoba (utólag már annak látom) mondatokat.
olvass továbbBaromira nem igaz az, hogy minden csak rajtunk múlik, meg az sem, hogy minden akarat dolga és véresre tudnám kaparni magam a bármit elérhetsz kezdetű lózungoktól. Miért? Mert ezek a mondatok azt feltételezik, hogy mi mind azonos esélyekkel indultunk. Pedig ez, mint tudjuk, egyáltalán nincs így.
olvass tovább"Anya csak egy van - Az anyák mindennél jobban szeretik a gyereküket - Anya és lánya egymás legjobb barátnői" - stb. stb. Így hangzanak azok a jól ismert mondatok, amik nemzedékről-nemzedékre közvetítenek olyan kőbe vésettnek hitt igazságokat, melyek akár egy életre is megnyomoríthatják azoknak a gyerekeknek a lelkét, akik bizony nem tapasztalták meg, vagy nem épp úgy tapasztalták meg azt az anyai szeretetet, ahogy mások hangoztatták nekik.
olvass továbbDe könyörögve kérlek, ne úgy törődj magaddal, mint a Garnier, hanem úgy tényleg, istenigazából. Szállj le-ki idegen emberek életéből/ről, mert hidd el, bármennyire is igyekszel, a saját nyomoroddal nem fogod tudni lehúzni őket a szintedre, akárhogy is szeretnéd (nem véletlenül vagy te ott, ők meg némileg feljebb), viszont kifejezetten idegesíted még azokat is, akik már-már Buddhára meditálták magukat.
olvass továbbAmennyiben becsülöm önmagam, jól is bánok magammal, aligha fogom megengedni, hogy te rosszul bánj velem, és nem fogok félni attól, hogy ha magamat szükség szerint meg kell védenem. A helyes önbecsülés segít, hogy ne bántalmazzanak, de abban is, hogy ne váljunk bántalmazóvá - írja Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig című könyvében, mely mindenkinek ajánlott olvasásra, aki hadilábon áll a magába vetett hitével és/vagy olyanokat is elhitt önmagáról, aminek a fele sem volt igaz. A legtöbben egyébként ebbe a csoportba tartozunk. Sebeket hordozunk, szorongunk és a boldogságról álmodozunk.
olvass továbbAbban a hitben éltem egészen tegnapig, hogy a Facebooknál rosszabb már nem jöhet. Egészen jól hozzászoktam , hogy mindenkinek tökéletes élete van, jól néznek ki, edzettek, házasodnak, mosolyognak, boldogok. Mióta nem néztem rá egyetlen ismerősöm adatlapjára sem, azóta hál' isten a hírfolyamomban nem is jelenik meg senki. Köszönet érte, a jótékony algoritmusnak, ami csak azt tolja az arcomba, ami engem érdekelhet - bár hozzáteszem, néha jó volna másféle nézőpontot is látni a sajátomon kívül. Sikeresen kizártam hát magam, ebből a fene nagy tökéletesség cunamiból - gondoltam én.
olvass továbbAkárhonnan is nézem a dolgot, mind közül a legrosszabb a ...
olvass továbbKultúrember öt dologról nem beszél, legalábbis a barátain kívül másokkal biztosan nem. Ezek: a származás, a vallás, a politikai hovatartozás, a magánélet és a pénztárca - mondta Náray Tamás a Magyar Narancsnak adott interjújában, majd hozzátette: nálunk sajnos csak ezek a témák vannak napirenden. És ahhoz, hogy megállapíthassuk, mennyire igaz is az állítása, elég csak körülnéznünk kicsit a közösségi oldalakon.
olvass tovább
